2018. November 24.-én fájó szívvel, tisztelettel a gecsei temetőben elköszöntünk Gyula bácsitól.

Tóth Gyula Malomsokon  1934. május 9-én született a háromgyerekes családban.

A nagyszülők is segítettek a  nevelésben, ahol a nagyapa munkája révén megismerkedett az állattenyésztés és felcseri teendőkkel, ami aztán meghatározó volt a pályaválasztására is.

Alapiskoláit Malomsokon, a felsőbb osztályokat a Soproni Evangélikus Líceumban végezte, majd a Pápai Mezőgazdasági Technikumban folytatta tanulmányait. Az érettségi után a lovászpatonai Állami Gazdaságban dolgozott törzsállat tenyésztőként és ez időszakban agrármérnöki diplomát szerzett.

Ezt követően a Pápai Járási Tanács mezőgazdasági osztályán dolgozott, amely meghatározó időszak volt a pápai lovasélet felélesztésében, a lovasiskola megalapításában. A Mezőlaki TSZ- ből ment nyugdíjba.     Időközben , 2011-ben elvesztette szeretett feleségét.  Családjuk nem lévén, ”kissé magányos” maradt, de Irénke mint gondozója,  Testvére és Keresztfia családja sokat jelentett számára.  A tétlenséget nem szerette. Mindene az állatok szeretete maradt.  Galambászott , vagy eszembe jutnak a szerényen megmutatott festményei,  amelyek bármely otthon büszkeségei lehetnének.

Megrendülten és fájó szívvel álltunk Gyula bácsi ravatalánál.  Nekem Gyula bácsi marad, mert számomra, egy gyerekszerető, tanítószerűen távolságtartó, becsületre és kitartásra nevelő ember volt. Nekem,. de bizonyára az ŐT ismerő lovas barátaimnak is rengeteg hozzá kapcsolódó tanulságos emléke van róla.

1966. novemberében , Varga Sándor Tanár úr kíséretében megjelent a technikumban, egy ember , és feltette a kérdést:-akarunk-e részt venni egy lovasiskola megalakításában. A válaszunk, a tizenéveseket meghazudtoló igen volt. Így utólag visszagondolva, látszott az arcán, hogy örül az ifjonci lelkesedésnek, de meddig lesz a kitartás? Azt hiszem nem kellett csalódnia bennünk. Még életében ezeket az emlékeket, hol viccesen, hol tanulságosan felidéztük.

Személye, meghatározó volt , nemcsak  az alakulásban, hanem a fennmaradásban is. Rendezte az istállót, „kódulta” a lovakat, nyergeket, a takarmányt.  Számtalan esetben a fizikai létünk függött attól, hogy lesz-e  a lovainknak mit enni. Gyula bácsi hozott. Kitartóan bízott bennünk akkor is, amikor  az alig három hónapja lovagolt lovakkal bevállalta a május elsejei felvonulást. Egy esetleges „baki” az állásába került volna.

Egy igazi szerény, segítőkész ember volt, szakmai tudása, embersége nagyon hiányzik a lovaséletből.

Féltőn figyelte a Lovas Club munkáját. Az 50. évforduló alkalmával egy serleget adományozott a club részére.

Rendszeresen kiballagott a rendezvényeinkre.  A 2018. május elsejei rendezvényen már nem láttam a kockás kalapjában megjelenő, a mindig mosolygós barátot.

Kedves Gyula bácsi!

Tisztelőid, lovasbarátaid, az alapítók és az ifjú lovasnemzedék nevében megköszönjük mindazt a szakmai és emberi   értéket amit tőled kaptunk.

Nyugodjál Békében.

Pápa. 2018. November. 25.                                                                            (   Cserny Pál  )